A paksi atomerőműbe minden évben megérkezik egy vonatszerelvény, benne az erőmű éves üzemanyagszükséglete: 42 tonna urán, 3.6%-ra dúsítva, urán-dioxid pasztillákká préselve, üzemanyagpálcákba töltve, kazettákba szerelve. Innen kezdve a nukleáris energiatermelést, a dolgok közepébe vágnánk. A technológia a bányászattal kezdődik, de az urán sztoriját sokkal messzebbről, a Naprendszer születése előtti időktől kell kezdeni.

   A Nap "második generációs" csillag, anyagának (és a bolygók, köztük a Föld anyagának) egy része egy másik csillagból származik. E csillag életének utolsó másodperceiben zajlottak le azok a magreakciók, amelyek a nehéz elemek atommagjait létrehozták. Ezután a csillag, anyagát szétszórva az Univerzumban, szupernovaként felrobbant. A fiatal törmelékből és ősi csillagközi gázokból jött létre a Naprendszer, így került az urán a Földre. Ez körülbelül 4 és fél milliárd évvel ezelőtt történt. Utána megszilárdult a földkéreg, kialakultak az óceánok és a kontinensek, megjelent és elterjedt az élet, és most itt az Ember, aki atomerőműveket épít és használ.

  Mivel a héliumnál nehezebb elemek a csillagokban folyó atommagfúzióban képződnek, és nagyobb mennyiségben csak a szupernóva-robbanásokban kerülnek ki a csillagok belsejéből, a kevés nehéz elemet tartalmazó csillagok a világegyetem legrégebbi ilyen képződményei. Ezek ugyanis csak olyan gáz- és porfelhőkből alakulhattak ki, amelyeket még nem szennyeztek be más csillagokban megtermelt nehezebb elemek.
A csillagok fúziós elemtermelése a legszorosabban kötött atommagig, a vasig tart. Ennél nehezebb elemek csak a nagy tömegű csillagokban, közvetlenül a szupernóva-robbanást megelőzően képződnek: a szélsőségesen nagy nyomás és magas hőmérséklet hatására hirtelen tömegesen felszabaduló neutronok befogásával nagy tömegszámú izotópok keletkeznek, amelyek gyors belső átrendeződéssel magasabb rendszámú elemekké alakulnak. Így jönnek létre a nehéz, hosszú felezési idejű radioaktív elemek, nevezetesen a tórium-232 és az urán-238 (felezési idejük 14,1 illetőleg 4,5 milliárd év). Ezek az időtartamok összemérhetők a világegyetem jelenlegi becsült – 9-16 milliárd év közötti – életkorával, vagyis a legrégebben keletkezett urán és tórium maradványai még ma is ott vannak a csillagokban.